SUPERBIKE WORLD CHAMPIONSHIP

Új szezon, új márka, új ambíciók

Szinte még véget sem ért a 2015-ös szezon, a fiúk bőrruhája és sisakbélése még meg sem száradt a katari futam után, a csapat menedzsmentje már gőzerővel elkezdett dolgozni a 2016-os szezon előkészítésén.

Fő célkitűzésünk az volt, hogy hosszú évek után végre újra versenyképes motor nyergébe ültessük a versenyzőinket. Hisz nem lehet úgy folyamatosan szállítani a pontszerző befutókat, hogy a két legfontosabb elektronikai berendezés (TC/AW)  nem működik a motorokon.

A konzekvenciákat levontuk és úgy döntöttünk, hogy márkát váltunk. Rövid és hatékony elektronikus és telefonos kapcsolatfelvétel után megtörtént az első műhelylátogatás és egyeztetés a Yamaha-nál. A technikai specifikációk egyeztetése után a Yamaha Europe régiós vezetőjét fogadtuk vendégünkként a csapat főhadiszállásán, aki örömét fejezte ki, hogy az egyetlen privát kelet-európai csapat Yamahára vált és kedvező támogatásáról biztosította a Team Tóth-ot.

A Yamaha segítségével november 12-én a remek időt kihasználva tudtunk egy összehasonlító rövid  teszt  keretében információkat kapni a jelenlegi és a leendő motorjaink pályán tanúsított viselkedéséről. Imi #10 és Rizi#75 pozitívan nyilatkozott a motorok vezethetőségéről, annak ellenére hogy nem Superbike VB specifikus, hanem Endurance, azaz hosszútávú  versenyekre felkészített motorral köröztek a Pannónia ringen.


Mindent egybevéve, nagyon bizakodóan tekintünk a jövő szezonra, hiszen nagyon régen volt olyan szezonszünet, amikor bőven a következő idény kezdete előtt a csapat életét meghatározó fontos döntések tető alá kerültek. A Pannónia ringen meglátogatott az egykori Ducati-s, világbajnoki futamokon szereplő osztrák versenyző, Andreas Meklau akivel  egy pár szót sikerült versenyzőinknek váltani és az esélyeket latolgatni.  Véleménye szerint a csapat az Yamaha motorokkal várhatóan sokkal jobb eredményeket fog elérni.